![]() |
Forrás: Apolló Tintafoltjai |
A Siópart novellapályázatán kiemelt novella,
amely még 2020. decemberében megjelent a Siópart magazinban.
Már akkor megígértem, hogy a novellát felteszem ide a blogra is, amikor megkaptam a tiszteletpéldányaimat, csak sajnos az idővel elcsúsztam.
A télhez jobban passzolt volna, hiszen mégiscsak télen játszódik a novella, de nem fogok ezért másfél évet várni, szóval íme a novella:
“Kerestelek minden éjben,
Hátha eljössz, mint a mesékben…”
– Francba, hallgass már el! – nyögök fel tehetetlenségemben, és bár az ujjam ott lebeg a telefon felett, képtelen vagyok kinyomni.
A dal tovább dübörög a fülhallgatóban, a fülemben, az agyamban.
Már nem érdekel, hogy időben hazaérjek, csak állok a mind sűrűbben kavargó hópelyhek alatt, és a szívem hevesebben kezd verni.
Pár éve ezzel a számmal keltem, ezzel feküdtem, és persze a kezdeti félszeimet leküzdve, minden délután visszamentem ahhoz a gyógyszertárhoz. De már hiába.
A szőke srác nem volt sehol.
Az Apolló Tintafoltjai oldalon megjelent
A lovag, a boszorkány és a sárkánybéka meséje című novellám,
amelyet IDE kattintva el is olvashattok teljes egészében,
de ízelítőnek íme egy kis szösszenet belőle:
"Egyre csüggedtebben zötykölődtem a nyeregben. Bevallom emberesen, a hátsóm már annyira sajgott, mintha szögekkel kivert szék lenne alattam, mégsem állítottam meg a lovam. Féltem tőle, hogyha lemászok, akkor az életben nem kapaszkodom vissza.
Legalábbis a mai napon biztosan nem, márpedig nem szándékoztam ezen a kopár tájon tanyát verni. Egyrészt úgy tartják, az éjszakák errefelé hidegek, másrészt itt legföljebb homoki gyíkra vadászhatnék, márpedig az igencsak sovány vacsora lenne. Arról nem is beszélve, hogy a torkom már úgy porzott, mint az előttem kanyargózó út.
Le is hunytam gyorsan a szemem, mert látni sem bírtam."
Bár már az eredményhirdetés korábban megvolt, az oklevelem és a tiszteletpéldányok csak most érkeztek meg.
A folyóiratban szereplő novellát majd itt a blogon is közzéteszem, tekintve hogy amúgy is egy téli novelláról van szó. 😃