Most ha rövid akarnék lenni, akkor egy szóban össze lehetne foglalni: fantasztikus volt (hmmm, oké, gyakorlatilag ez két szó XD). Bár már vasárnap este felé jár az idő, hogy ezeket a sorokat írom, még most is az élmény hatása alatt állok.
Ha kicsit hosszabban akarok fogalmazni… Na az ott kezdődik, hogy reggel 08:45-kor ért a megdöbbenés, hogy a MÁV az elmúlt pár hétben valahogy megváltoztatta a menetrendet, és a jól bejáratott kis 09:08-kor induló vonat helyett valahogy csak fél órával később indul járat.
Sebaj, még jó, hogy csak 14:00-kor dedikálok…
Aztán jött egy kis megszokott késés, úgyhogy a tervezettekhez képest 2 órával később értem fel, szakadó esőben.
És amikor beestem végre a Millenáris B épületébe, majdhogynem pánikba estem, akkora volt a tömeg. CSAK fél órámba tellett, mire egyáltalán megtaláltam a Maxim kiadó standját, ahová újabb trükközéssel sikerült csak közelebb férkőznöm, annyi érdeklődő vette körbe őket, és kb. csak beköszönni tudtam nekik (meg rájuk bízni a csomagjaimat, hogy ne a kisbőröndömmel kelljen csalingázni a tömegben), hogy tudjanak róla, megérkeztem, aztán már sodródtam is tovább.
@Bodnár Alexandra @Galina Polevyk @Monos Anett @Dora Veeland, annyira jó volt összefutni, csak azt sajnálom, hogy nem jutott több idő (és egy kávé).
@Lauter Csaba, először is ezer köszönet a Dobd újra! kötetért, másodszor meg újabb ezer köszönet, hogy beszerezted az Árnyak hangját! (És elárulom: te voltál az első, akinek dedikáltam 😉 )
Aminek meg külön örülök, hogy sikerült végre megejteni a találkozót @Nikusz @Vivi @Mariann.
Ééés, @handmadebyjulievscott-nak még egyszer köszönet az Árnyak hangjához készített gyertyáért! (Bár épp esett az eső, amikor becserkésztem az udvaron lévő standjukat, így is hatalmas sor állt előttük.)
Ami pedig magát a dedikálást illeti: annyira jó volt újra látni a régi ismerősöket / megismerkedni végre személyesen azokkal, akikkel eddig csak írásban sikerült beszélni (teljesen más élőben) / megismerkedni a sok új emberrel, rajongókkal, olvasókkal.
Őszintén elmondhatom, hogy meglepődtem, mekkora volt az érdeklődés, nem számítottam arra, hogy nem csak a két órát fogom végig dedikálni, de még utána is elcsípnek a lelkes olvasók. Szerintem író (pláne egy első könyves író) nem is kívánhat ennél többet. 😊
És igazi meglepetés is ért, amikor megjelent egy olyan ember (nem fogom nevén nevezni, mert nem tudom, szeretné-e), aki nem csak nagyon messziről utazott el, hogy itt lehessen ezen a nagy napon, de mindezt úgy, hogy egy betegség miatt igencsak küzdelmes hónapok állnak mögötte. Szóval innen is küldök most egy ölelést, hogy mindezek mellett itt voltatok!
Ami még nagyon megható volt, hogy akadt olyan olvasó, aki elárulta: én leszek az első magyar író, akitől olvasni fog (nagyon szurkolok, hogy meghozzam a kedvet, mert sok nagyon jó magyar író és magyar könyv van ám! 😉 ), de volt olyan is, aki épp csak megállt pár szóra, elolvasta a könyv fülszövegét, és már szaladt is oda a kiadó munkatársaihoz, hogy megvegye.
És ha már szóba kerültek a kiadó munkatársai: ez egy csapatmunka volt, nélkületek nem valósult volna meg az Árnyak hangja!
(És külön köszönet @Valuska Sárának, nem csak azért, mert ott volt, segített, és rengeteg képet készített, hanem mert szerintem még nálam is lelkesebben ajánlgatta a könyvet. :D)
És a nap margójára: annyira elbeszéltem az időt, hogy sikeresen lekéstem a vonatomat, annak a vonatnak pedig, amire végül felszálltam, beragadt az ajtaja, úgyhogy csak az isteni szerencsének köszönhetem, hogy időben lejutottam, és nem vitt tovább.
A konklúzió, amit kénytelen voltam levonni: valamiért engem a vonatok nem szerettek ezen a napon.
