Árnyak hangja MEGJELENÉS

 

 

 

A tűz jegyese (novella)

A SKARLÁT kiadó honlapjára felkerült "A tűz jegyese" című romantikus (erotikus) fantasy novellám, olvassátok szeretettel. ;)

Részlet a novellából:

Lish átfagyott a nyeregben, hiába tekerte maga köré a vastag posztóköpenyt. Már majdnem hajnalra járt az idő, és ilyenkor még a tavasz ellenére is lehűlt a levegő. Fátyolként úszott körülöttük az egyre fakóbb köd.

A katona, akit a vorlok küldött, egyszer sem szólt hozzá, csak némán ült a lova nyergében. A paták alatt halkan recsegett a száraz avar, az apróbb gallyak roppanva törtek szét, mintha csontok lettek volna.

Lish mindannyiszor összerezzent.

Fáradtság nehezedett rá, a hátába görcs állt, az ujjai elgémberedtek, ahogy a nyeregkápát markolta, a nyakát pedig járomként húzta az otthon levett lánc fantomsúlya.

Nem mert visszanézni.

Makacsul az előtte kanyargó, avarral fedett útra szegezte a tekintetét. A szeme égett, arra is kényszerítenie kellett magát, hogy pislogjon. A könnyek miatt el-elhomályosodott a látása, széttördezett az erdő, a fák, a sötét.

Kongott benne a feketeség.

Csak akkor kapta fel a fejét, amikor a lova halkan felnyihogott, és valahonnan – nem is túl messziről – egy másik felelt rá.

Lish elszörnyedve figyelte a fák közül kibontakozó kastélyt. Mintha a mögötte lévő hegyből sarjadt volna. Magasan fent gyilokjáró futott, hatalmas kőtálakban tűz égett, kísérteties, földöntúli fénye lefolyt a fekete köveken.

A kapu vasrácsa fel volt húzva, két őr strázsált a két oldalán. Az arcukat kendő takarta, fejükre csúcsos, fekete sisak borult. Akár szobrok is lehettek volna, olyan mereven álltak fénytelen páncéljukban.

Lish mégiscsak visszafordult a nyeregben, amikor a ló a várudvar közepén megállt vele, de a kapu vasrácsát nem eresztették le utánuk. Most megszökhetne, futott át rajta a gondolat, de aztán egy fintorral elvetette az ötletet.

Nem azért jött el idáig, hogy megfutamodjon.

És ha megtenné, a vorlok nyilván utána küldené a katonáit. Vagy ami még rosszabb: Erenáért.

– Uram.

Lish összerándult a váratlan hangra.

Ahogy előrepördült ültében, csak ekkor vette észre a magas, sötét alakot, aki félúton állt közte és a kastély szélesre tárt ajtaja közt. A bentről kiömlő fény hátulról érte, az arca árnyékban maradt. A köpenye a körülötte gomolygó köddel együtt hullámzott.

– Ez nem az a leány, akiért küldtelek.

Ha érdekel a folytatás: 🔥🔥🔥 A TŰZ JEGYESE 🔥🔥🔥

 

 

 

 

Írni könnyű! Tényleg? (avagy hogyan lettem író) - blogsorozat 5. rész

    Hogy mi hozta meg a fordulópontot?

    Azt hiszitek az, amikor megtudtam: én nyertem a MAXIM Kiadó pályázatát Dream kategóriában?

    Nagyon tévedtek.

    Mire idáig eljutottunk, már olyan hosszú ideje nem okozott örömet az írás, hogy… örültem, hogy nyertem, örültem a lehetőségnek, hogy a regényem kiadják, de igazából… nem tudtam igazán örülni.

    Még nagyon hosszú ideig nem tudtam ekkor sem írni, bár legalább most volt egy tutibiztos (és írással kapcsolatos indokom): az Árnyak hangja szerkesztési folyamatai zajlanak, gőzerővel dolgozunk. De igazából ez is csak kifogás volt.

    Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem is volt igazán fordulópont. Az írás lassan talált vissza hozzám, mint ahogy az éjszaka is lassan lopakodik közénk, nem ám lecsap, mint egy meteorit.

    Miután befejeztük a szerkesztővel a regény lecsiszolását, nem maradt indokom, szóval újra nekigyűrkőztem. Először csak elkezdtem a Sárkányvér című regényt újraolvasni, aztán a félkész cselekményvázlataimat bogarászni, elolvastam egy-egy régi novellámat, ha eszembe jutott ötlet, leírtam, néha a megkezdett cselekményvázlatokat elkezdtem kibővíteni (ó, igen, az Árnyak hangja folytatását is ;) ), próbálgattam, mi működne, mi nem.

Kép forrása: Pinterest

    Igazából ez egyfajta gyógyulási folyamat volt.

    Szóval így a posztsorozat végére sem tudok mást mondani: nem szabad feladni. Nem szabad lemondani az írásról, ha akadályba ütközünk. Igazából nincs tutibiztos módszer, mert mi írók sem vagyunk egyformák (valakit például hihetetlenül motivál a határidő, engem kifejezetten frusztrál). Valakinek segít, ha erőlteti az írást, valakinek pont az kell, hogy tartson egy kis szünetet. Valakinek jó, ha ekkor vág bele egy-egy írós tanfolyamba, valakinél csak még jobban elmélyíti a blokkot. Szerintem mindenkinek magának kell rájönnie, mi segít, mert akadályok, nehézségek mindig is voltak, mindig is lesznek, az írói út rögös, rengeteg visszautasítással, csalódással jár, ugyanakkor hihetetlen magasságokba is felemelhet.

    És ezzel el is értünk a mese végére. :)

    Nektek mi az írói utatok? Van kedvetek megosztani?

Írni könnyű! Tényleg? (avagy hogyan lettem író) - blogsorozat 4. rész

    És el is érkeztünk a 2022-es évhez.

    Az első évhez, amikor a MAXIM Kiadó meghirdette az első regényíró pályázatát. Majdnem pontosan egy időben a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatával.
    Mindkét pályázathoz jelentkeztem, két külön regénnyel: A MAXIM Kiadóhoz az Árnyak hangjával, amit a két évvel korábban kapott lektori értékelés alapján átdolgoztam, kibővítettem (például ekkor került bele az az ominózus prológus is), illetve az Aranymosás pályázatra a Sárkányvér című regénnyel, amit… hát… nos, ez az a regény, amit hatszor írtam át (🙈🙈🙈), mire elérte ezt a végleges formáját.     Igen, hatszor. Ha valaki látná az első verziót, rá sem ismerne. Gyakorlatilag pár főbb szereplőn és a világ sarkalatos pontjain kívül minden más megváltozott. Akár azt is mondhatnám, hogy ez a regény velem együtt fejlődött, minden elvégzett tanfolyam adott hozzá valamit. 

 
 Szóval ott tartottam, hogy két regény, két pályázat. 

    Aranymosás: Előszűrés pipa.
 

    Körömrágás, izgulás, elkezdtek kikerülni az előszűrésen túljutott regények lektori értékelései, és…
 

    És…
 

    ÉÉÉÉSSS…
 

    IGEN, megkaptam az első pozitív lektori értékelést.
 

    Aztán jött a következő nagy koppanás.
 

    Az Aranymosást egyszerűen befagyasztották. Lehúzták a rolót a második lektori szakasz előtt, a nélkül, hogy az írók bármilyen választ kaptak volna.
És nagyon-nagyon sokáig (közel egy évig) síri csend és hullaszag volt.
 

    Bevallom, ez az időszak nagyon megviselt, és kétlem, hogy én lennék az egyedüli.
 

    Nem tudtam írni.

Kép forrása: Pinterest

    Mindig volt kifogás.
    Jajj, most el vagyok maradva a munkával, inkább szerkesztek/fordítok, jajj, tegnap nem tudtam kitakarítani, jajj, most nincs kedvem, jajj, most szükségem van egy kis “én időre”, jajj, most… Kifogás-kifogás-kifogás, amelyek oda vezettek, hogy cc. másfél évig alig írtam. Pedig próbáltam: erőltettem, hogy most ezt fejezd be, aztán órákig bámultam a monitort, rágtam a körmöm, ha írtam is, kitöröltem. Próbáltam, hogy oké, akkor minden kényszer nélkül írj, amit akarsz, de az eredmény ugyanaz volt.
 

    Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy közben a MAXIM Kiadó pályázata folyt tovább, és ha lassan haladt is, de láttam, ahogy a regényem szépen ugrálja meg a léceket: előszűrés, első lektori szakasz, második lektori szakasz…

    Nem, írni ettől nem tudtam, de legalább nem is omlottam össze, és már ez is nagy szó volt. De ettől nem volt könnyű. Előtte rengeteg novellaíró pályázaton vettem részt (több novellám meg is jelent, valami online, valami antológiában), többször díjat is nyertek az írásaim, de ebben az időszakban ezeket teljesen elhanyagoltam. Éltem az életem, aminek az írás egyre kevésbé volt a része.

Folytatás következik…

Írni könnyű! Tényleg? (avagy hogyan lettem író) - blogsorozat 3. rész

    Kicsit elkanyarodtam az írástól szóval most fék, kuplung, rükverc.

Kép forrása: Pinterest

     Amikor már eltelt pár év, és úgy éreztem, kellő tudással felvérteztem magam, amikor már írtam pár novellát (sőt, némelyik még meg is jelent, díjat is nyert), új regényt, illetve a régiek közül újraírtam némelyiket (volt olyan, amelyiket hatszor is!), újra nekiveselkedtem ismét a regénypályázatoknak.
 

    Először csak az első lécet ugrottam meg: 2018-ban a VII. Aranymosáson az Adatok a Calidi fészekből című sci-fi regényem már túljutott az előszűrésen. Kis győzelem volt, hiszem ez még messze nem jelentett megjelenést, de számomra már az is haladás volt, hogy nem véreztem el rögtön a legelején.
(Ráadásul ráébredtem valamire: a sci-fi nem az a zsáner, ami nekem való. :D. Mármint olvasni szívesen, bár akkor is inkább csak a lazább űroperákat, YA sci-fiket, de hogy én sci-fit írjak, ahhoz nincs meg a kellő tudásom, tapasztalatom hozzá.)

    Tovább tanultam, tovább írtam, két év múlva újra próbálkoztam. Megint első léc.
 

    Na franc…
 

    Nagy levegő, kitartás (ez nagyon fontos, ha valaki komolyan író szeretne lenni: az odavezető úton sok lesz a buktató, a pofáraesés, a hegymagas göröngy, de egyvalamit soha nem szabad: feladni!)
 

    Egyébként megsúgom: ez a regény maga az Árnyak hangja volt. ;)

(Na persze még nem az a végleges formája, ami a MAXIM Kiadó Dream kategóriájában pár hét múlva megjelenik.)

 

 

Folytatás következik...

Írni könnyű! Tényleg? (avagy hogyan lettem író) - blogsorozat 2. rész

    Szóval ott tartottam, hogy íróiskola.
 

    Amikor az íróknak meghirdetett tanfolyamok elfogytak, gondoltam egyet. Egy jó nagyot. Mert pont akkortájt lehetett a szerkesztőképzésre jelentkezni.
Igazából nem voltak komoly céljaim, nagy ambícióim ezzel kapcsolatban, íróként szerettem volna jobbá válni, és ehhez gondoltam, mi lenne jobb megoldás, mint hogy egy másik perspektívát is kipróbálok?

    Viszont bevallom, szerelem lett a dologból. Élveztem. Nagyon is. És amikor vizsgamunka gyanánt megkaptam az Aranymosás pályázaton rakátaprojektet nyert Amira Stone regényét, hogy szerkesszem meg, az együtt töltött idő, a munka annyira pozitív élményeket hagyott bennem, hogy nem volt megállás. Szerkesztő, kontrollszerkesztő, lektor, fordító. Most már ez vagyok (a sorrend persze szabadon választható).


    A fordítás.
    Egy mókás történet, hogy indult ez a vonal – mármint a hivatalos része (a nem hivatalos az, hogy anno amikor kiderült, hogy a Szukits kiadó nem fogja a S.D. Perry féle Resident Evil sorozatot folytatni a harmadik kötet után, mert veszteséges, akkor én nekigyűrkőztem a maradék négy kötetnek).
    Szóval a hivatalos rész: Kontrollszerkesztőként ekkor már elég sok külföldi regényt a hátam mögött tudhattam (több kiadónál ráadásul), amikor az egyik regénynél néztem-néztem az eredeti szöveget, aztán néztem a fordítást… és valahogy a kettő sehogy sem stimmelt.

Kép forrása: pinteres

    Rá kellett jönnöm, hogy a fordító valahogy egy komplett fejezetet kihagyott a fordításból. :D (amúgy nem tudom hibáztatni, az a könyv valami rém unalmas volt.)

    Mivel szorított a leadási határidő… Az valahogy mindig szorít, mint az a cipő, aminek képtelen vagy nemet mondani, de a boltban már csak egy számmal kisebb van, mint a te méreted, mégis megveszed, mert nem lehet otthagyni. Melyik nő nem járt már így? 👠👠👠
    Szóval a határidő… Nem akartam időt húzni, fogtam, lefordítottam az ominózus fejezetet, leadtam, jeleztem, hogy khmmm… az ott az én kreálmányom, valaki illetékes nézze meg, mennyire vállalható. (Vagy nem vállalható, de ebben az esetben visszamászom a kis fiókom mélyére.)
    A következő emailben a kiadóvezető következő kérdése: nem szeretnél fordítani? XD

Folytatás következik…

Írni könnyű! Tényleg? (avagy hogyan lettem író) - blogsorozat 1. rész

    Előre szólok, Legdrágább Nyájas Olvasó (bocsánat, Lady Whistledown szavait nem lehetett kihagyni 😃), hogy most egy hosszú mesét fogok mondani, úgyhogy mindenki csak saját felelősségre kezdjen bele!
Vagy talán jobb lesz, ha nem is egyben tolom az orrotok elé. ;)

  

 Szóval kezdeném ott, hogy anno, amikor a méhecske és a virág… Na jó, talán ugorjunk, mert a végén még a posztomat is befóliázzák.

    Könyvek: egészen kiskoromtól szerettem a könyveket és a világokat, amiket magukban rejtettek, de igazából soha se gondoltam bele, hogy milyen lenne, ha a könyvek többek lennének holmi passziónál.
 

    Jó, bevallom: írogattam is, fióknak, fanficet (I LOVE Resident Evil!!!).

    Később pedig, amikor megismerkedtem a szerepjátékkal, már a kalandjainkat vittem papírra, sőt, odáig merészkedtem, hogy a játékostársaimnak meg is mutattam.  Akik aztán jól felbiztattak, hogy ez mennyire jó, miért nem küldöd be kiadónak?
    Tényleg? Olyat is lehet?
    Nosza, ezen felbuzdulva bújni kezdtem az internetet, és ráakadtam az Aranymosás pályázatra.
    Be is küldtem nagy merészen az egyik regényem.
    Sőt! Szent meggyőződésem volt: én vagyok az a zseni, aki eddig a fiókban bujkált, és majd most jól megnyerek mindent.
    Aztán jött a nagy koppanás: már a pályázat első körében kirostáltak.
    Viszont… Az egyik szerkesztő (aki nem mellesleg író is), valamelyik poszt alatt rámutatott a lényegre: Az írás ugyanúgy tanulható, mint bármelyik szakma.
    Na ezen felbuzdulva egyből jelentkeztem is egy íróiskolába, és igen, rá kellett jönnöm: én eddig azt se tudtam, hogy létezik olyan: központozás.
    Most tegye fel a kezét az, aki az első regénye írásakor már tudta, mi fán terem ez! (meg a narratív távolság, meg a pleonazmus, meg a… meg a…)
    Egyik tanfolyamot faltam a másik után, ámultam és bámultam, hogy én eddig tényleg valahol a fiók mélyének legsötétebb zugában rekedtem, mert ez itt egy egész világ! Egy egész, színes, szagos világ!

Folytatás következik…