2021. november 9., kedd

Tengerpart a villamoson (Novella)

Forrás: www. szamfesto.hu

Ééés végre felkerült a SiópArt pályázatán első helyezést elért novellám a Siópart facebook oldalára. :D

A novella elérhető EZEN A LINKEN.


Részlet a novellából:

"Ugyanolyan álmos a reggel, mint tegnap is, és én ugyanolyan álmosan zötyögök a villamosan, a többi kába, vagy éppen félig még tényleg alvó ember közt, kesztyűbe bújtatott ujjaimmal görcsösen kapaszkodom a lepattogzott festésű fémrúdba, valakinél kávé lehet, halvány illat a hidegben, az orromba lopja magát a meleg, és csak nézem, nézem a páramaszatos ablakon túl megelevendő színeket, ahogy a szürke rétegei megfakulnak, elhalványodnak, rétegekre bomlanak, mintha csak rossz emléke lenne egy ködös álomnak, a helyét pedig átveszik a keleti égbolt színei, az arany, a narancs és a vörös megannyi árnyalat, amilyet az ember csak nyári hajnalokon láthat, nem pedig ilyenkor, amikor eső lógatja az orrát, az ablakra szemetelő cseppek pedig elkenik a kinti világot, és szeretném ezt az emléket eltenni, elraktározni magamban, jó mélyen, hogy amikor este, munka után megint a festővászon előtt állhatok, és akár éjfélig is kedvemre mázolhatom a színeket, majd fel tudjam idézni, és megfesthessem azt a hullámzó tengerpartot, ami most bennem él, a sóillatú párát, ami fátyolként libeg, az elszáradt hínártól tarka fövenyt, a talpam alatt ropogó homokot, a lassan mozgó víztömeg felett a napot, ami pontosan abban a pillanatban bukkan fel a láthatáron, amikor az ecset a vászonhoz ér, miközben a vízben álló, átázott nadrágú alak éppen megfordulni készül…"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése