Szóval elhatároztam, hogy a 2018-as táborba, ha a fene fenét eszik is, akkor is eljutok, le is foglaltam szépen a helyemet még 2017. decemberében (tuti ami biztos felkiáltással), és ültem a babérjaimon.
Egészen addig ücsörögtem nagy boldogan, amíg ki nem derült, hogy egy kedves rokon külföldi esküvője pont a táborkezdés előtt 2 nappal lenne, és a család elkezdte a tervezgetést, hogy akkor elutazunk, szépen lakodalmazunk, aztán még egy héten keresztül süttetjük a hasunkat a napfény és a pálmafák alatt.
Szép terv.
Csak éppen nekem közbeszólt az "Isten tervez" effektus. Elkezdtem agyalni, tervezgetni, fűzögetni a rokonságot, míg végül megszületett a nagy megoldás:
Kedd éjszakáig nyaralunk, akkor bevágódunk a kocsiba, és meg sem állunk Fonyódig, ami cirka 1800 km. Mi az?
És itt érkeztünk el a címadó bejegyzéshez. Legalábbis a szerda estéjéhez, ugyanis akkor estem be a többiek közé. Hulla fáradtan, kialvatlanul, és bár közöltem, hogy menten álmon halok, éjfélig simán élménybeszámolóztunk vica meg versa.
Másnap már én is becsatlakozhattam az órákba (köszönet érte Varga Beának), ahol az írástechnikai előadások mellett sok egyébben is részt vehettünk: voltak különféle játékok, ahol próbáltunk rájönni ki hazudik, és mit, vagy volt olyan is, amikor egy színdarabot kellett eljátszanunk, persze a dramaturgiai szabályok szerint, szépen építkezve, megfelelően lezárva... stb. (na utóbbi nem igazán jött össze)
A gond a mi csapatunkkal ott kezdődött, hogy a felkészülésre szánt idő elment azzal, hogy megteremtettük a különbejáratú fantasy világunkat, politikai viszonyokkal, társadalmi berendezkedéssel, karakterekkel, stb... aztán amikor elő kellett adnunk, mindenki próbált improvizálni a szerepe szerint.
Nem mondom, hogy tökéletes lett, de mi csináltuk, és volt amikor nem csak a közönség röhögött, hanem a színészek is. (Legalábbis diszkréten. Befelé fulladozva)
A délutánok általában szabadfoglalkozással teltek. Lehetett strandolni, írni, filmet nézni, hattyúk elől menekülni, vagy éppen rózsaszín sípolós hattyúra vadászni... vagy amit csak akartunk.
Anno a tábornak úgy indultam neki, hogy hú de sokat fogok írni. Amiből pár satnya betűre futotta csak, hiszen annyi minden más volt, és olyan ritkán jöhet össze a csapat.
A személyes kedvencem az utolsó este volt a kacsintós-gyilkosos játékkal. Meg lehet kövezni, soha még csak nem is hallottam erről a végtelenül egyszerű játékról, de nagyon élveztem.
Szerintem a szúnyogok is, akik jóllaktak közben belőlünk.
Aztán persze, mint mindennek, a fonyódi tábornak is vége lett, vasárnap szépen mindenki hazabumlizott.
Ezúton is köszönöm a szervezőknek, az előadónak és persze minden résztvevőnek, hogy köztük lehettem. Jó volt végre a nevekhez arcokat is társítani, és remélem jövőre (ha nem is ugyanitt) ugyanígy találkozunk.
És csak hogy ne maradjunk képek nélkül:
 |
| A Nagy Csapat (-1 fő) |
 |
| Csigafa |
 |
| Így tanulnak a nagyok |
 |
| Balatoni táj |
 |
| A kis koldus |
 |
| Jajj, ezt imádtam. Volt egy aluljáró, és a fala telis-televolt festve, ez az egyik rajzolat. |
 |
| Munchkin közben (Igen, az ott egy macsó kendő!) |
Itt a vége, fuss el véle!
Ilyen bejegyzések kellenek és minél több, ez tetszett :)
VálaszTörlésIgyekszem-igyekszem, megígértem. :)
Törlés