2018. szeptember 21., péntek

Eredményhirdetés a Fővárosi Nagycirkusz novellapályázatáról

Forrás: www.deviantart.com by heart-in-shade
A Fővárosi Nagycirkusz novellapályázatára teljesen véletlenül bukkantam rá, amikor a cirkuszi jegyárakat akartam megnézni.

Ilyen a véletlen hatalma, sose becsüljétek alá!

Agyaltam-agyaltam, írjak, ne írjak, végül amikor akadt a betáblázott időmben pár szabad órácska, csak írtam, mert eszembe jutott valami. Egy szikrácska, vagy hasonló.
Persze arra már nem jutott idő, hogy bárkinek is megmutassam, mert most véghajráztam.

Sok reményt – bevallom – nem fűztem a dologhoz, mert amikor elküldtem a fantasy novellámat (megjelölve pontosan is a zsánert), válaszképpen annyit kaptam, hogy köszönik a különleges műfajú írást. Nem tudtam rájönni, a fantasy a mai világunkban hol különleges, de aztán látva a zsűri összetételét, elkönyveltem magamban, hogy nyilván inkább szépirodalmi műveket vártak.
Úgy voltam vele, elküldtem, megvárom az eredményhirdetést, aztán majd szépen felrakom a blogra a novellát. Úgyis kell a bővülő tartalom (és minél gyakrabban, ahogy egy kedves barátom rámutatott).

Azt is elfelejtettem, mikor lesz az eredményhirdetés, a mai napon csak azért léptem fel a cirkusz holnapjára, hogy egyáltalán ennek a dátumát megnézzem, amikor is rájöttem, hogy pontosan ma van! 

Mondom én, hogy léteznek véletlenek, hiába próbáltam eddig tagadni.

Olvasom-olvasom a sablonos szöveget, hogy köszönik a beérkezett műveket, a belefektetett a munkát, etc...

Aztán megakadt a nevem egy ismerős szemen. Vagyis a szemem egy ismerős néven. Na... És még jó, hogy ültem, mert különben nemcsak az állam esett volna le (mint ahogy megtörtént), de még fel is botlottam volna benne.

Nem akarom lelőni a poént, úgyhogy akit érdekelnek az eredmények, megtekintheti a Fővárosi Nagycirkusz honlapján. (Most gonosz voltam tudom... Muhaha)

Akinek van kedve, és az ideje engedi, 2018. október 08. napján (ez egy hétfő) lesz a díjátadó ünnepség, én biztosan ott leszek!

Ééés... Grátiszba a kedves olvasóknak egy kis ízelítő a Cirkusz és Varázslat című novellámból:

"Zasha a sikátor rücskös, málló falához lapulva figyelte a főtéren felállított hatalmas sátrat. Fáklyák lobogtak körben, melyek tüze torzzá nyújtotta az éjszaka árnyait.
A díszes, felszalagozott szekerek két napja érkeztek, és bár a tavaszi ünnepség csak holnap kezdődik, már ma délben is kiállt a templom előtti dobogóra a piperkőc férfi, bordó- és kékcsíkos bársonykabátjában, és kihirdette mi mindent láthat Ulyss népe: állatokat, kötéltáncot, harcot, tüzet és… varázslást.
Zasha idegesen megnyalta a száját, és miután meggyőződött róla, hogy az a pár ember, aki még a késői óra ellenére is a főtéren lézeng, nem felé figyel, görnyedten a sátorhoz rohant, ott lapult meg ismét, meghúzódva az árnyak közt, ahová a fáklyák fénye sem ért el.
Odabentről nem hallott neszezést, és amikor fellebbentette a nehéz vásznat, por-, izzadság- és az állatok pézsmaszagának visszamaradt morzsái tolakodtak az orrába.
Körben egyszerű padok álltak a sötétben, csak a középütt szabadon hagyott részt világították meg a levegőben vibráló fények.
Zasha szájtátva bámulta az… egy-kettő-három-négy, fel és le libbenő, pörgő-forgó, táncoló, hol halványabb zöldben izzó, hol meg elsötétedő, egy éretlen diónál alig kisebb fénygömböket, majd lábujjhegyen közelebb surrant az egyikhez, és megpróbálta elérni, de mielőtt megfoghatta volna, az egyszerűen kicsúszott az ujjai közül, és incselkedve odébb táncolt. Színe egy pillanatra felcsillant, majd halkan felzümmögött, mintha gúnyolódna.
– Hé! – fújt egyet Zasha, és még a lábával is toppantott hozzá. – Gyere vissza! – A fénylabdacs után sietett, és ezúttal megpróbálta lesből levadászni, ám pont amikor felszökkent a levegőbe, valaki megszólalt az árnyékban.
– Hát te meg mit keresel idebent?"

További információkért kövesd a blogom! Köszönöm!

2018. szeptember 14., péntek

Adatok a Calidi fészekből – második fejezet

Az Apolló Tintafoltjai blogra felkerült az Adatok a Calidi fészekből című sci-fi regény második fejezete.

A részlet elérhető az Apolló Tintafoltjai blogon.

Mint tudjátok, a regény a VIII. Aranymosás pályázaton vett részt, az első fejezet elérhető az Aranymosás Irodalmi Magazin honlapján.