Meghitt pillanatok antológia – Blogturné 7. állomás: Never let me go

A Meghitt pillanatok antológia blogturnéjának hetedik állomásán a Never let me go blog értékelését olvashatjátok.

Az értékelést ITT találjátok.

Részlet az értékelésből:

"...kicsit úgy érzem, mintha nem is a karácsony lenne az összekötő elem a gyűjteményben szereplő novellák között – ez talán inkább csak a megfelelő háttér, a kiemelő körülmény volt sok esetben. A lényeg azt hiszem az emberi kapcsolatok fontossága és minősége: ez alatt a közel 400 oldal alatt került terítékre szülő-gyerek kapcsolat, testvérek közötti konfliktus, barátságok, szerelmek, halálesetek, az önmagunkkal való viszonyunk is, s akadtak ezek között butácska próbálkozások és lélek mélyéig hatoló írások egyaránt, de egy biztos. A történetek egyedisége színessé tette a kötetet, fenntartotta a figyelmet, és az sem elhanyagolható, hogy nem telt el úgy újabb tizenoldalas blokk, hogy ne csempésztek volna a leírtak valami tartós üzenetet az olvasó szívébe."

Meghitt pillanatok antológia – Blogturné 6. állomás: Dreamworld

A Meghitt pillanatok antológia blogturnéjának hatodik állomásán a Dreamworld blog értékelését olvashatjátok.

Az értékelést ITT találjátok.

Mivel a Dreamworld néhány novellát külön is értékelt, ezért részletként a saját novellám értékelését hoznám:

L. K. Patrícia - 5/5

Az idő minden sebet... ugyan továbbra sem ünnepi novella, cserébe viszont megható. Fájóan gyönyörű történet veszteségről, érzelmi gátról, idős és fiatal generáció elmúlással kapcsolatos felfogásáról. Engem rettentően megérintett, annyira ittam a szerzői sorait, hogy konkrétan sokkolt, amikor lendületből túlmentem az utolsó soron. 

Az öreg halász három kívánsága (novella)

A Libellus Magazinban megjelent Az öreg halász három kívánsága című fantasy novellám.

A novella elolvasható itt: Libellus Magazin.

Részlet a novellából:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt az az Óperenciás. Tudják, mint a mesékben. Na ez a történet nem arról a tengerről fog szólni, de egy tenger partján kezdődik.

Messze a várostól, egy kis halászfalu legszélén állt egy kunyhó. Egy rozoga viskó volt csupán, amiben az öreg halász egyedül éldegélt. Volt neki felesége, de elhagyta, amikor a halász már nem érte be napi két pint borral. Volt a halásznak gyereke is, de a legidősebb fiú beköltözött a városba, és még azt is elfelejtette, hogy szegény ember fiaként gyütt a világra, a középső egy leány volt, anyja természetével, a legkisebb meg éppen csak járni tanult, amikor az asszony fogta őt is meg a bogra kötött lepedőt is – benne minden értékessel –, és magára hagyta az emberét.

A kisded azóta ugyan felnőtt, de sose kereste az apját.

Szóval ezért élt egyedül az öreg halász.

Volt néki neve is, de a faluban mindenki csak az öreg halászként emlegette, a kocsmában meg bátyámuramnak. A vendégek legalábbis. A nagyfarú kocsmárosné többnyire kendnek, vagy tökfilkónak hívta, attól függően, milyen hangulatja volt. Ha rossz volt, és az öreg halász is hitelre akart inni, akkor bizony csak takarodjék innen volt a megszólítás."

Meghitt pillanatok antológia – könyvbemutató

Forrás: www.konyvmolykepzo.hu

A Könyvmolyképző Kiadó szervezésében

2018. december 16. napján

13:00 órakor

a Meghitt pillanatok antológia könyvbemutatója lesz.

Megismerheted a kötet szerzőit, beszélgethetsz velük, kérdezhetsz tőlük, és persze lehet őket zaklatni az aláírás-kérésekkel.

A könyvbemutató helyszíne:

Budapest, Alexandra Pódium (a Nyugati térnél)

Meghitt pillanatok antológia – Blogturné 4. állomás: Könyvvilág

A Meghitt pillanatok antológia blogturnéjának negyedik állomásán a Könyvvilág blog értékelését olvashatjátok.

Az értékelést ITT találjátok.

Részlet az értékelésből:

"Mindegyik novellát nagyon szerettem, a kedvenceim talán A Titkos Mikulás, Az idő minden sebet.... és a Miért gyűrődik a Duna? voltak. De ott van még a Távol, mint a csillagok vagy az Elrendezett házasság... Na jó, igazából nem tudok választani! Érdekes, hogy habár a legtöbb történet télen és karácsony idején játszódott, és volt pár olyan is, ami más időszakban, de valahogy mégis mindegyik hangulata emelkedett volt. Egy kicsit mindegyik történet megérintett, persze más okok miatt. Sok mindenről olvashattunk ezekben a novellákban, szerelemről, szakításról, családról, magányról, elengedésről, betegségről, barátságról vagy éppen új találkozásokról. Minden történet más és más volt, de külön-külön is elérték, hogy megmelengessék a szívemet, valamelyiken jókat mosolyogtam, míg másikakat megkönnyeztem."

Megjelent a Meghitt Pillanatok antológia

Forrás: www.konyvmolykepzo.hu

A mai napon hivatalosan is

M E G J E L E N T

a Meghitt Pillanatok antológia!

Meghitt pillanatok antológia – Blogturné 2. állomás: Könyv és más

Mint tudjátok, a Könyvmolyképző Kiadó antológiája, a Meghitt pillanatok blogturnéra indult, amelynek egyik állomása a Könyv és más blog volt.

Az értékelést ITT megtaláljátok.

Meghitt pillanatok antológia – blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó antológiája BLOGTURNÉRA indul, amihez nyereményjáték is kapcsolódik.

A Blogturné részleteiről itt olvashatsz: Blogturné Klub.

A Blogturné állomásai:

12/05 Spirit Bliss Sárga könyves út - Interjú Chiarával

12/06 Könyv és más

12/08 Deszy könyvajánlója - Interjú Róbert Katalinnal

12/09 Könyvvilág

12/10 Spirit Bliss Sárga könyves út - Interjú Beninával

12/12 Dreamworld

12/14 Never Let Me Go

12/16 Deszy könyvajánlója

12/18 Dreamworld - Interjú Sárközi Erika Nillával

Meghitt pillanatok antológia – beleolvasó

Már elérhető a Könyvmolyképő Kiadó honlapján a Meghitt pillanatok antológia beleolvasója!
Az eléréshez kattint ide

A beleolvasóban Róbert Katalin: Nyakamon maradsz és Sztrinkó Réka:  A titkos mikulás című novellája olvasható.

Meghitt pillanatok antológia – Csoportinterjú a szerzőkkel 5.

Az interjúsorozat ötödik részének a kérdése:

Milyen volt a szerkesztés folyamata?

A válaszért keresd fel a Kedves könyvek blogot.

Meghitt pillanatok antológia – Csoportinterjú a szerzőkkel 4.

Az interjúsorozat negyedik részének a kérdése:

Ki a kedvenc szereplőtök a novellából és miért?

Ha kíváncsi vagy a válaszra, keresd fel a Kedves könyvek blogot!

Vagy...

Olvass...

Tovább... ☺

A kedvenc szereplőm a novellából (nem, nem a főszereplőm) a bogaras öregúr, aki szeret a holtakkal beszélgetni. És miért? Mert azok nem fecsegnek mindenféle ostobaságot, mint például a szomszédjában lakó asszonyság.

Meghitt pillanatok antológia – Csoportinterjú a szerzőkkel 3.

Az interjúsorozat harmadik részének kérdése:

Hogyan íródott a novellátok?

Van valami különleges rutinotok, vagy csak megszáll titeket az ihlet, és leültök bepötyögni?

Na ennek a kérdésnek a válaszát nem lövöm le. 😂

Ha kíváncsi vagy rá, keresd fel a Kedves Könyvek blogot!

Meghitt pillanatok antológia – Csoportinterjú a szerzőkkel 2.

Az interjúsorozat második részének kérdése:

Mesélnél egy kicsit a novelláról? Kiknek ajánlod? Kaphatnánk egy pici ismertetőt is?

Kíváncsi vagy a kötet szerzőinek válaszaira? Keresd fel a Kedves Könyvek blogot!

És ha már itt vagyunk, akkor íme a saját novellámról pár tudnivaló:

Mivel alapvetően egy karácsonyi antológiáról beszélünk, így az én novellám kicsit kilóg, mert nemhogy karácsony nincs benne, de még tél sem.

Mint az antológia többi írása, ez is YA, a főszereplője egy tizenhat éves lány, Lili, aki egy tragikus balesetben elveszítette a barátját, és e miatt magát hibáztatja. A történet arról szól, hogyan képes túllépni a veszteségén, méghozzá egy öregúr segítségével, aki minden vasárnap a temetőben tölt pár órát, egy padon ücsörögve, és a holtaknak mesél.

Meghitt pillanatok antológia – Csoportinterjú a szerzőkkel 1.

Aux Eliza készített egy interjúsorozat a Könyvmolyképző Kiadónál hamarosan megjelenő MEGHITT PILLANATOK szerzőivel (igen, így velem is ☺).

Az interjúsorozat első részének kérdése:

Hamarosan megjelenik a novellátok a Meghitt pillanatok antológiában.

Hogyan reagáltatok, amikor megtudtátok, hogy a ti művetek is benne lesz?

Kíváncsi vagy a kötet szerzőinek válaszaira? Keresd fel a Kedves Könyvek blogot!

Meghitt pillanatok antológia – részletek a novellákból 1.

Lili a temetőbe érkezik, de nem biztos abban, hogy van ereje eljutni a sírig, amit meg akar látogatni. 

Először azért telepszik le a padon üldögélő idős bácsi mellé, hogy nyerjen egy kis időt – azonban hamarosan rájön, hogy sokkal többet nyerhet a beszélgetéseiktől: megnyugvást, elfogadást.

Senkinek se lenne szabad megtapasztalni, hogy milyen fiatalon elveszteni valakit, aki nagyon közel áll hozzánk – de ha megtörtént, vajon hogyan lehet feldolgozni a veszteséget?

Részlet a novellából:

„– Szép óra – mondja, csak hogy mondjon valamit.

– A feleségemtől kaptam az ötvenedik házassági évfordulónkra. – Van valami az öregúr szomorúan mosolygó hangjában, amitől Lili visszatartott lélegzettel figyel, de a férfi nem folytatja. Megint rájuk borul a temető csendje, és Lili figyelme elkalandozik.”

Vélemény egy kedves írónőtől:

„A gyász magányából csak a könnyek csillogó ösvényén vezet ki az út, de mindig könnyebb ezt az utat megtenni, ha valaki mellettünk áll és fogja a kezünk. Erről szól ez a meleg hangú történet.”

M. H. Sethemba író

Az Aranymosás Irodalmi Magazinban folyamatosan jelennek meg részletek és egyéb érdekességek a Meghitt pillanatok című antológiából!

1. rész

Előrendelhető a Meghitt pillanatok antológia

A Könyvmolyképző Kiadó honlapján

már

előrendelhető

a Meghitt pillanatok antológia,

szóval ha még nem tudod, mivel is lephetnéd meg karácsony alkalmából az ismerősöd, barátod, szeretted, de tudod róla, hogy igazi könyvmoly, akkor itt a nagyszerű lehetőség.

EZ A LINK elnavigál téged, ahol megveheted a kötetet. :)

Meghitt pillanatok antológia – második hír

Már lelepleződött, milyen lesz a Könyvmolyképző Kiadó idei antológiájának a borítója.

Forrás: www.deszy-konyv.hu

Meghitt pillanatok antológia – első hír

Idén karácsonykor jön ki a Könyvmolyképző Kiadó antológiája, amely a Meghitt pillanatok címet viseli.

A moly.hu-n már olvasható a fülszöveg:

Te szembenéznél a legrosszabb emlékeddel, hogy segíts a legjobb barátodnak?

Mernél szerelmet vallani egy titkos találkozón?

Engednéd, hogy egy titok közéd és a szerelmed közé férkőzzön?

Hiszel abban, hogy a testvéreddel mindig megtaláljátok a közös hangot?

Érezted már, hogy valaki éppen akkor lépett be az életedbe, amikor minden remény elhagyott?

Húsz novella, húsz pillanat, amikor megállunk kicsit és egyszerűen csak élvezzük az életet.

Elköltözött az Apolló Tintafoltjai

Mivel kicsiny csoportunk egyre ismertebbé válik, úgy döntöttünk, saját tárhelyet és domaint vásárolunk, így a blogspotos oldalról elköltöztünk. ☺

Innentől az Apolló Tintafoltjait itt keresd:

http://www.apollotintafoltjai.hu/

Díjátadó a Fővárosi Nagycirkuszban

Tisztelt olvasóink, hírek következnek a cirkusz világából...

Vagy majdnem. 

Mint korábban közhírré tétetett, a tegnapi napon (egészen pontosan 2018. évének október 08. napján, valamikor 16:00 és 17:00 óra között – ennél pontosabban nem tudom, mert annyira izgultam) megtartották a Fővárosi Nagycirkusz vers- és novellapályázatának díjátadóját.

Ezúton is köszönet a lehetőségért, a pályázatért, az élményért.

A díjátadótól itt olvashattok bővebben: www.fnc.hu, de... hogy ne maradjunk személyes benyomások nélkül, íme egy rövid összefoglaló tőlem is.

Miután előírás-szerűen  fél órával korábban megérkeztem, és megkaptam a díjátadó után következő "Egyenes labirintus" című előadásra a tiszteletjegyeimet, nekiálltam az előcsarnokban kóvályogni, beszélgetni. Frász se hallotta, hogy hangosbemondón többször is bemondják, hogy a díjátadó a galérián lesz. Csak az vigasztal, hogy nem egyedül én vagyok süket: akik velem voltak, ugyanolyan vájtfülűek lehettek, pluszban a novellapályázat első helyezettje is.

De hogy visszakanyarodjak a fősodorhoz: már javában tartott a díjátadó meg a szokásos méltatás, amikor felfigyeltem, hogy valahol tapsolnak (na ez bizonyítja, hogy csak alkalmi süket vagyok). Egyből előkerítettem egy alkalmazottat, megkaptam a szükséges felvilágosítást, hogy hova és hány lóhalállal rohanjak, szóval rohantam.

Mindezt magassarkúban!

És hogy a végszó happy end legyen: pontosan abban a minutumban, amikor a felkonferáló oda ért, hogy "és most következzenek a novellapályázat nyertesei" (ekkor voltam a lépcsőn), pontosan akkor, amikor kézbe vették az én oklevelem (ezt már láttam is), és pontosan akkor, amikor az a rész következett, hogy "sajnálatos módon a harmadik helyezést elért írónő nem tudott eljönni...", na pontosan ebben a minutumban beléptem a széksorok közé, és vadul elkezdtem integetni a konfernasziének. Mivel egyből elmosolyodott, ebből tudtam, hogy észre is vett, majd közölte, hogy mégiscsak beestem végszóra, szóval odafáradhattam átvenni az oklevelemet.

Valahogy minden úthoz jár valami kalamajka is, ezt a következtetést levonhatom.

Forrás: www.deviantart.com by x3rubiachica3x

Cirkusz és Varázslat (novella)

A harmadik helyezést elért novella elolvasható itt: www.fnc.hu

Vagy olvass tovább...

Zasha a sikátor rücskös, málló falához lapulva figyelte a főtéren felállított hatalmas sátrat. Fáklyák lobogtak körben, melyek tüze torzzá nyújtotta az éjszaka árnyait.

A díszes, felszalagozott szekerek két napja érkeztek, és bár a tavaszi ünnepség csak holnap kezdődik, már ma délben is kiállt a templom előtti dobogóra a piperkőc férfi, bordó- és kékcsíkos bársonykabátjában, és kihirdette mi mindent láthat Ulyss népe: állatokat, kötéltáncot, harcot, tüzet és… varázslást.

Eredményhirdetés a Fővárosi Nagycirkusz novellapályázatáról

Forrás: www.deviantart.com by heart-in-shade

A Fővárosi Nagycirkusz novellapályázatára teljesen véletlenül bukkantam rá, amikor a cirkuszi jegyárakat akartam megnézni.

Ilyen a véletlen hatalma, sose becsüljétek alá!

Agyaltam-agyaltam, írjak, ne írjak, végül amikor akadt a betáblázott időmben pár szabad órácska, csak írtam, mert eszembe jutott valami. Egy szikrácska, vagy hasonló.

Persze arra már nem jutott idő, hogy bárkinek is megmutassam, mert most véghajráztam.

Sok reményt – bevallom – nem fűztem a dologhoz, mert amikor elküldtem a fantasy novellámat (megjelölve pontosan is a zsánert), válaszképpen annyit kaptam, hogy köszönik a különleges műfajú írást. Nem tudtam rájönni, a fantasy a mai világunkban hol különleges, de aztán látva a zsűri összetételét, elkönyveltem magamban, hogy nyilván inkább szépirodalmi műveket vártak.

Úgy voltam vele, elküldtem, megvárom az eredményhirdetést, aztán majd szépen felrakom a blogra a novellát. Úgyis kell a bővülő tartalom (és minél gyakrabban, ahogy egy kedves barátom rámutatott).

Azt is elfelejtettem, mikor lesz az eredményhirdetés, a mai napon csak azért léptem fel a cirkusz holnapjára, hogy egyáltalán ennek a dátumát megnézzem, amikor is rájöttem, hogy pontosan ma van! 

Mondom én, hogy léteznek véletlenek, hiába próbáltam eddig tagadni.

Olvasom-olvasom a sablonos szöveget, hogy köszönik a beérkezett műveket, a belefektetett a munkát, etc...

Aztán megakadt a nevem egy ismerős szemen. Vagyis a szemem egy ismerős néven. Na... És még jó, hogy ültem, mert különben nemcsak az állam esett volna le (mint ahogy megtörtént), de még fel is botlottam volna benne.

Nem akarom lelőni a poént, úgyhogy akit érdekelnek az eredmények, megtekintheti a Fővárosi Nagycirkusz honlapján. (Most gonosz voltam tudom... Muhaha)

Akinek van kedve, és az ideje engedi, 2018. október 08. napján (ez egy hétfő) lesz a díjátadó ünnepség, én biztosan ott leszek!

Ééés... Grátiszba a kedves olvasóknak egy kis ízelítő a Cirkusz és Varázslat című novellámból:

"Zasha a sikátor rücskös, málló falához lapulva figyelte a főtéren felállított hatalmas sátrat. Fáklyák lobogtak körben, melyek tüze torzzá nyújtotta az éjszaka árnyait.

A díszes, felszalagozott szekerek két napja érkeztek, és bár a tavaszi ünnepség csak holnap kezdődik, már ma délben is kiállt a templom előtti dobogóra a piperkőc férfi, bordó- és kékcsíkos bársonykabátjában, és kihirdette mi mindent láthat Ulyss népe: állatokat, kötéltáncot, harcot, tüzet és… varázslást.

Zasha idegesen megnyalta a száját, és miután meggyőződött róla, hogy az a pár ember, aki még a késői óra ellenére is a főtéren lézeng, nem felé figyel, görnyedten a sátorhoz rohant, ott lapult meg ismét, meghúzódva az árnyak közt, ahová a fáklyák fénye sem ért el.

Odabentről nem hallott neszezést, és amikor fellebbentette a nehéz vásznat, por-, izzadság- és az állatok pézsmaszagának visszamaradt morzsái tolakodtak az orrába.

Körben egyszerű padok álltak a sötétben, csak a középütt szabadon hagyott részt világították meg a levegőben vibráló fények.

Zasha szájtátva bámulta az… egy-kettő-három-négy, fel és le libbenő, pörgő-forgó, táncoló, hol halványabb zöldben izzó, hol meg elsötétedő, egy éretlen diónál alig kisebb fénygömböket, majd lábujjhegyen közelebb surrant az egyikhez, és megpróbálta elérni, de mielőtt megfoghatta volna, az egyszerűen kicsúszott az ujjai közül, és incselkedve odébb táncolt. Színe egy pillanatra felcsillant, majd halkan felzümmögött, mintha gúnyolódna.

– Hé! – fújt egyet Zasha, és még a lábával is toppantott hozzá. – Gyere vissza! – A fénylabdacs után sietett, és ezúttal megpróbálta lesből levadászni, ám pont amikor felszökkent a levegőbe, valaki megszólalt az árnyékban.

– Hát te meg mit keresel idebent?"

További információkért kövesd a blogom! Köszönöm!

Adatok a Calidi fészekből – második fejezet

Az Apolló Tintafoltjai blogra felkerült az Adatok a Calidi fészekből című sci-fi regény második fejezete.

A részlet elérhető az Apolló Tintafoltjai blogon.

Mint tudjátok, a regény a VIII. Aranymosás pályázaton vett részt, az első fejezet elérhető az Aranymosás Irodalmi Magazin honlapján.

Lány a buszmegállóban (novella)

Forrás: www.deviantart.com by Lyndzie

Csak bámulom a buszmegálló üvege mögé zárt sorokat, és képtelen vagyok elszakadni tőlük. A busz megáll, az öreg néni, akivel együtt vártuk, kedvesen megkérdezi, nem akarok-e felszállni, de csak megrázom a fejem. Az ajtó összezáródik, a busz elmegy.

Én maradok. Újra és újra elolvasom a novella első mondatait, és mindannyiszor megremegek.

A baleset óta most először van ez a különös, déjá vu érzésem.

Péter elmondta, mi történt, én csak tőle tudom…

Ő vezette az autót, a szüleitől jöttünk hazafelé. Éjszakára beborult, esett az eső, fáradtak voltunk. Hányszor hallottam tőle önostorozó mondatait, hogy ott kellett volna aludnunk! Állítja, ő ragaszkodott hozzá, hogy hazainduljunk. Én nem hibáztatom érte. Megteszi helyettem ő maga. Nem tudom, milyen volt előtte, de mióta kiengedtek a kórházból, vele élek, márpedig az ember másfél év alatt még egy vadidegent is megismer valamennyire. Tudom róla, hogy pocsékul főz, hogy utálja, ha széthagyom a ruháimat. Tudom, hogy informatikusként dolgozik, főleg otthonról. A közös lakásunkból, ami még mindig idegen. Amikor megkértem, hagy fessem át a levendulaszínű falakat, Péter nem tiltakozott, sőt segített is a munkában. Az érzés, hogy a falak összenyomnak, utána enyhült valamelyest, de a lakást még mindig idegennek érzem. Pétert is. Hiába tudom róla, hogy az egyetemen ismerkedtünk meg, hiába nézegetem minden átkozott este az esküvőnkön készült képeket, azok csak képek maradnak.

Bennem nem elevenednek meg.

Ha Péter nem mondta volna, hogy az a jóvágású kölyök, akibe a templom előtt kapaszkodom, az öcsém, nem tudnám. Furcsálltam, miért nem az apám vezetett az oltárhoz, hiszen az úgy szokás. Most már tudom, hogy meghalt. Tizenhat éves voltam.

Nem az emlékek hiánya fáj, hanem az érzéseké! Mintha az ember, akiről Péter mesél, egy másik lány lenne. Bármit mond is, bennem nem rezzen meg semmi. Vagyis nem jobban, mint amikor egy könyvet olvasunk. Az ember persze beleéli magát a főhős szerepébe, főleg ha izgalmas a regény, de a tudatunk legmélyén végig ott motoszkál a bizonyosság, hogy ez csak egy történet. Én is így érzem magam, pedig amit Péter mesél, az rólam szól.

Elméletileg.

Gyakorlatilag bárki másról is szólhatna. Elhiszem neki, hogy irodalmat tanultam, mert láttam a diplomám. Állítja, szerettem írni, de ennek nem leltem nyomát. Azt elhiszem, hogy szerelmes voltam, mert mi másért mentem volna hozzá. De most nem szeretem. Nem jobban, mint egy barátot. Hiába látom a szemében, hogy bántja, amiért eltávolodtam tőle, nem jön utánam, hogy segítsen áthidalni a szakadékot. Talán ő sem tudja, hogyan kell. Talán nem is kellene erőltetnünk.

Az orvosok azt mondták, az állapotom idővel javulni fog, de azóta eltelt másfél év, és… nem javult. Fizikálisan teljesen felépültem, és Péterrel a leglehetetlenebb módszereket is kipróbáltuk. Visszavitt a baleset helyszínére, megcsókolt a Hősök terén, ahol állítólag az első csókot lopta tőlem egy átmulatott éjszaka utáni hajnalon, hetekig ette velem a spenótot és az avokádót, mert olyan flavonoidokat tartalmaznak, melyek memóriaserkentőek. És felültetett  egy körhintára is, pedig tudta jól, hogy irtózom tőle. Milyen furcsa az emberi agy: amíg nem indult be a gép, nem hittem el Péternek, hogy félek, amikor viszont elemelkedtem a talajtól, azonnal megrohant az a torokszorító érzés. Péter állíttatta le a körhintát, és én remegve szálltam ki.

Egyik módszer sem használt. Soha, egyetlen másodpercig sem éreztem azt a szikrát, bevillanást, vagy hogyan is nevezzem, ami most vágott mellbe, amikor már sokadjára futok át a sorokon.

Minden egyes próbálkozással tovább jutok a szövegben, az érzés mégsem veszít az erejéből. Minden szóval újra és újra belém hasít a szúró fájdalom, de nem bánom. Hiába ismételgetem magamban, hogy ez csak egy ostoba történet, amiből már csomót elolvastam a buszra várva, ez most más.

Más, de erre egészen addig nem jövök rá, míg nagy sokára, sokadszori nekifutásra el nem érem a végét. A novella alján egy név áll, az íróé.

Az enyém.

Megújult az Apolló Tintafoltjai blog!

Kívül és belül egyaránt megújult az Apolló Tintafoltjai blog!

Új dizájnnal és izgalmas, folyamatosan megújuló tartalommal várunk Titeket.

Novellák, cikkek, pályázati kiírások... ráadásul első kézből értesülhettek róla, íróink hol fognak legközelebb dedikálni.

Gyertek, és kövessetek minket, hogy mindig tudjátok, kedvenceitek éppen mivel vannak elfoglalva!

Fonyódi író tábor (2018. 07. 09-15.) és az odajutós kalamajka

Már a tavalyi táborba is szerettem volna eljutni, de persze Isten tervez, ember... (vagy fordítva?)... na mindegy!
Szóval elhatároztam, hogy a 2018-as táborba, ha a fene fenét eszik is, akkor is eljutok, le is foglaltam szépen a helyemet még 2017. decemberében (tuti ami biztos felkiáltással), és ültem a babérjaimon.
Egészen addig ücsörögtem nagy boldogan, amíg ki nem derült, hogy egy kedves rokon külföldi esküvője pont a táborkezdés előtt 2 nappal lenne, és a család elkezdte a tervezgetést, hogy akkor elutazunk, szépen lakodalmazunk, aztán még egy héten keresztül süttetjük a hasunkat a napfény és a pálmafák alatt.
Szép terv.
Csak éppen nekem közbeszólt az "Isten tervez" effektus. Elkezdtem agyalni, tervezgetni, fűzögetni a rokonságot, míg végül megszületett a nagy megoldás:
Kedd éjszakáig nyaralunk, akkor bevágódunk a kocsiba, és meg sem állunk Fonyódig, ami cirka 1800 km. Mi az?

Koós Patrícia: Őrzők

A novellát 2017. őszén küldtem be a Libellus Online Magazin által kiírt novellapályázatra. 2017. decemberében bírálták el, ahol ugyan dobogós helyezést nem ért el, de a legjobb 10 közé bekerült.

Most, 2018. május végén (vagy június eleje volt már az?) kaptam tőlük a levelet, hogy szeretnék megjelentetni az online felületen. Lehet egy ilyen ajánlatra nemet mondani? 😉

A novellát itt is el lehet olvasni: Koós Patrícia: Őrzők

Őrzők

Zalyna a fejét lehorgasztva lépdelt a szűk ösvényen. A talajt befedő levelek halkan zizegtek mezítelen talpa alatt, de körülötte az erdő csendes volt. Szinte áhítatos. Zalyna tudta, hogy neki is valami hasonlót kellene érezni: áhítatot, megtiszteltetést. Valami magasztosat. De szívén csak a rettegés ült, és szaporán verdesve dobolt mellkasában, fülében, az egész testében.

Írni könnyű...

Tényleg az volna?

Forrás: kisspng.com

Két évvel ezelőttig még merészen rávágtam volna, hogy igen, hiszen csak leültem a gép vagy a füzet mellé, bekapcsoltam a zenét, vagy hallgattam a csendet, és a történet jött. De mit jött?
Áradt, ömlött, én pedig nem győztem lejegyezni.
Áldott állapot volt, amit szerintem minden író megtapasztal egyszer.

Először csak magamnak írtam, aztán irulva-pirulva bevallottam barátoknak, hogy néha-néha próbálkozom. Elkérték, elolvasták, méltatták. És egy idő után jött a kérdés: miért nem adod be egy kiadóhoz? Én pedig elgondolkoztam. Szeretek írni, van kész regényem, miért ne?

A legtöbb kiadó a kezdő szárnypróbálgatókat figyelemre sem méltatja. Nem hibáztatom őket, hiszen a legtöbb leadott mű tényleg nem éri el a kiadható szintet, ráadásul a kiadóban sem csak ülnek és unatkoznak az emberek várva rá, hogy berepül a nagy kézirat az ablakon.

Koós Patrícia: Adatok a Calidi fészekből

Az Aranymosás Irodalmi Magazinban leközölt részlet elolvasható itt: Koós Patrícia: Adatok a Calidi fészekből

Ízelítő gyanánt:

Első fejezet

Izzadság csordult végig a fülem mögött. Igazság szerint a seggem árkában is veríték csurgott, olyan rohadt meleg volt a Yini felszínén. Az űrsiklóból nézve az erdő csak egy hullámzó, zöld massza volt, de itt, a lombok alatt szinte vágni lehetett a párát, én pedig ezredjére is átkoztam a Zaeed kezeslábast, aminek belső rétege a hátamhoz tapadt.

– Parancsnok! – szólalt meg Patkány hangja a fülembe dugott adóvevőben.

Megtorpantam.

A csuklómra erősített holokijelző már folyamatosan villogott, a koordináta, ahonnan a vészjelzés érkezett közel lehetett.

A fákon túl tarra vágott tisztás terült el, és rajta – szabályos rendben – panelelemekből felhúzott viskók álltak. Az éles napsütésben világítottak a fehér lapok.

A sisakba épített szenzor nem jelzett élő szervezetet a csapatom tagjain kívül, és ahogy a szél felkavarta a tisztás körül a levegőt, az bűzlött. Dögszag terpeszkedett körülöttünk.

– Szétválunk! Kettes csapatok, legyező alakzat! Wayn, te velem jössz! Átfésülni a területet! – adtam ki a parancsot, majd aktív állásba kapcsoltam a lézerfegyvert. A röviden felzümmögő hang zene volt a füleimnek.

Elindultam. A letaposott füvön kérgesre száradt vér  ropogott a bakancsom alatt. A legközelebbi épület mögött találtam meg az első áldozatot. Idősebb gnull volt, fehér kaftánjának mellrészén a Japán–Kínai őrszektor, és mellette a kolónia megkülönböztető jelzésével. A kezében szorongatott jeladó még működött, bár az energiacella alacsony töltöttséget mutatott. Felemeltem, és kikapcsoltam a készüléket, mire a holokijelzőmön megszűnt a jel.

– Tovább! – néztem fel, és a tekintetem összetalálkozott Wayn pillantásával. Az újonc esetlenül állt mellettem, kezében csak lógatta a fegyverét.

Ingerülten intettem neki, és elindultam, hogy tartsuk az alakzatot.

A falu közepén egy nagyobb rész üresen állt, az itt felállított épület oldalán a Medic felirat volt olvasható. Felfreccsent vér mocskolta be a betűket. Ajtó helyett steril ponyvával védték az egészségügyi egységet, de az is le volt szaggatva. A fólia zizegett, amikor lábbal félretoltam. Egy orvosi köpenyt viselő nő teteme feküdt alatta. Szőke, fehér ember volt, nem az ide kitelepített lakosok közül való. Saját testével védett egy gnull gyermeket, de ezzel sem menthette meg. Kettejük szétfolyt vére régen megalvadt.

Leguggoltam, és legördítettem a nő tetemét a kislányról. A gyerek széles, sprőd szőrrel lepett mellkasát feltépték. A seb három párhuzamos vonalból állt, szélei egyenetlenek voltak. Nem lézerfegyver okozta, és nem is pengétől származott. Mintha egy állat karmolta volna szét.

– Istenem – nyögött fel mögöttem Wayn. Ez volt az első éles bevetése, és nagyon reméltem, hogy nem rókázza telibe a hátam.